Egy húsbavágó anyagi ok a legfontosabb abban, hogy a kormány úgy döntött: megtartja a tavaly nyáron megvett különleges földgázkészletet. A Portfolio kalkulációi szerint ugyanis a mostani állapot szerint durván 760 milliárd forintos pénzügyi vesztesége van az ügyleten, és azért, hogy ezt ne kelljen realizálnia, inkább nem nyúl a gázkészlethez és cserébe tovább kell fizetni a mögötte lévő bankhitelek kamatát. A gázkészlet megtartása közben két másik fontos céljának elérésében segíti a kormányt: sokkal könnyebben tudja elérni az uniós gáztároló feltöltési kötelezettséget, ráadásul történelmi csúcson lévő védett gáztartalékkal néz szembe a bizonytalan gázellátási kilátásokkal.
Szűkszavú közleményben jelentette be ma a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség, hogy jelentősen, 46%-kal emeli a biztonsági földgáz tagi hozzájárulás egységnyi mértékét.
A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön jelentette be: a szerdai kormányülésen piaci gázbeszerzésre jogosította fel a kormány az MVM-et és az MSZKSZ-t. A magyarországi földgáztárolókapacitás jelenleg 40 százalék fölött telített - tudósít az ATV.
A kormány "megismerve és megértve a kisbenzinkutak helyzetét" hat intézkedést hozott a megsegítésükre - tájékoztatott Facebook-oldalán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
Az Eurostat visszavonja a magyar statisztikai adatok minőségével kapcsolatban korábban megfogalmazott fenntartásait - közölte az uniós statisztikai hivatal hétfőn. Nem véletlenül tette ezt, ugyanis az MNB alapítványait és a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség számait a kormányzati szektoron belül számolja el már Magyarország.
A jelenleginél gyakrabban és szélesebb körben lenne célszerű ellenőrizni, hogy a Magyarországon forgalomban lévő üzemanyagok összetétele megfelel-e az előírásoknak; tesztek csak a kutaknál folynak, a nagykereskedőknél nem, így az értékesített benzinnek csak a 98 százalékából és a dízel 78 százalékából tesztelnek valamennyit - mondta a Világgazdaságnak a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára, Grád Ottó.
Kedd este jelent meg a döntés.
Holnap jön az amerikai inflációs adat.
De már látszódnak a magyar devizánál a túlvettség jelei.
Ez nem az óriásvállalat éve.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.